Adórendőrséget állíthat fel a Fidesz

Egyelőre semmit sem lehet tudni arról, hogy mi lesz az eredménye az APEH és a vám- és pénzügyőrség (VP) tervezett összevonásának. Problémát az jelenthet, hogy a nyomozati jogkörrel felruházott Bűnügyi Igazgatóság korábban sem tudott megfelelően integrálódni a szervezetbe.

Egyelőre semmit sem lehet tudni arról, hogy mi lesz az eredménye az APEH és a vám- és pénzügyőrség (VP) tervezett összevonásának. Problémát az jelenthet, hogy a nyomozati jogkörrel felruházott Bűnügyi Igazgatóság korábban sem tudott megfelelően integrálódni a szervezetbe.

Az APEH a legnagyobb kohó

Az adóhatóság az államigazgatás egyik legnagyobb olvasztótégelye. Az elmúlt évek alatt több feladatkör, intézmény és hivatal is beolvadt már az APEH-ba.

Az első nagy ilyen akció a társadalombiztosítás feladatkörének átvétele volt 1997-ben. Ezt követően már csak kisebb volumenű beolvadások voltak, mint a Szerencsejáték Felügyeleté vagy az illetékhivataloké. A legújabb, jóllehet csak a feladatátvételt illetően számításba vehető bekebelezés a helyi iparűzési adó beszedésének átvétele. Ezt ez évtől kezdődően integrálja a hatóság, úgy, hogy az idén még az önkormányzatoknak is jut feladat, az első előleget például még nem az adóhatóságnak kellett fizetni.

Más kérdések ugyanakkor felmerülhetnek. Az igazgatóság működése alatt is egyértelművé vált, hogy az nehezen illeszkedik az adóhatóság egészébe. Ennek oka az volt, hogy a köztisztviselőkből álló hatóság felépítésében és működésében idegenként hatott a más elbírálás alá eső kvázi adórendőrség. Az akkori problémák jöhetnek ismét elő azzal, hogy az adóhatóságon belül kell majd helyet találni a pénzügyőröknek, hiszen a VP amellett, hogy rendelkezik nyomozati jogkörrel, fegyveres testület.

Az összevonás valószínűleg létszámbeli kérdéseket is felvet. Jelenleg az adóhatóságnál 15,6 ezer alkalmazott dolgozik, a VP-nél pedig 7,2 ezer, közülük 5,9 ezer hivatásos, a többi civil.

Forrás: Napi Gazdaság >>

2010.05.21.

Hirdessen itt!

  • Könyvelés, teljes körű ügyintézésel
    Vállaljuk kft., Bt., Egyesület, Egyéni vállalkozó könyvelését!
    Könyvelés, már 4.000,- Ft -tól!
    Enter Könyvelőiroda >>

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb >>

  • Bélyeg a legszebb ajándék!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék a bélyeg?
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek, amire életük végéig emlékeznek?
    Ajándékozd meg egy csodálatos bélyeggyűjteménnyel!
    Filatelia Portál >>>