A személyi jövedelemadózás átalakításával kapcsolatban több meglepő nyilatkozat hangzott el az utóbbi napokban. Mennyit tudunk szeptember 23-án, pénteken?
Egyelőre nincs senki, aki megmondhatná, hogy bruttó 202 ezer forint fölött pontosan a félszuperbruttó milyen formája marad meg – mondta az fn.hu kérdésére Lőcsei Tamás, a PwC adószakértő partnere. Ezt vélhetően szerdán tudjuk meg a kormány döntése után. Hogy 1,135-ös lenne a szorzószám, az még csak találgatás – mondta. (Jobb híján ezzel a számmal számolta ki a következményeket az RSD DTM tanácsadó cég. Az eredményekből kiderül: az alacsonyabb jövedelműeknél drasztikus fizetésemelésekre lenne szükség, hogy valóban ne járjanak rosszabbul.)
A bruttó 202 ezer forintos összeghatár – amely fölött a kormányzat szerint már jobban járnak a munkavállalók – mintha az 5 százalékos bérajánlás utáni emelés révén állna elő – magyarázta az adószakértő.
A Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi közleménye szerint az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak. Ez eltér attól a korábbi kormányzati nyilatkozattól, hogy teljesen kivezetik az adójóváírást s a félszuperbruttót egy lépésben. Ugyancsak eltér a már az Orbán-kormány idején hozott hatályos adótörvényekben foglaltaktól, amely két év alatt vezette volna ki a félszuperbruttót.
Jelen állás szerint a minimálbér 92 000 forintra, a garantált bérminimum 108 000 forintra emelkedne, a bérajánlás 5 százalékos lenne, ha elfogadják a tárgyalók a kormány javaslatát (ami aligha kétséges). Megmarad a költségvetési szférában jelenleg is működő kompenzációs rendszer (s a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelően alighanem megmarad a bérbefagyasztás is). Nyitott kérdés, hogy a munkavállalókat terhelő egészségbiztosítási járulék 1 százalékponttal történő megemelésének hatása benne lesz-e a kompenzációs rendszerben.
Annyi viszont biztos, hogy – mint azt a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi közleményében írta – a kormány új értelmet ad a társadalmi igazságosság fogalmának.
2011.09.28.
Forrás: FN >>
Hirdetés!
- Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, a cége bevétele?
Gondolt arra, mennyi látogatót, ügyfelet, bevételt jelent a jó pozíció?
Szeretné, ha sikeresebb lenne a vállalkozása?
Vállaljuk Google kampányok teljes körű lebonyolítását! >>
- Tudta, hogy több százezer forint bírságot fizethet?
Készíttesse el szabályzatát, mielőtt százezreket fizet az APEH -nek!
Szabályzatok elkészítése, az Ön cégére formázva!
Elkészítjük szabályzatait, garanciával! >>
- Könyvelés, teljes körű ügyintézéssel
Vállaljuk kft., Bt., Egyesület, Egyéni vállalkozó könyvelését!
Ingyenes adótanácsadás, rugalmas nyitva tartás!
Enter Könyvelőiroda >>
- Egy szép ajándék, életre szóló élmény lehet!
Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek?
Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, egyéb eseményekre.
A legszebb ajándék egy csodálatos érme!
Érme, Aranyérme, Ezüstérme >>
